Gratulálok a döntésedhez! Az anyagot e-mailben küldöm, de addig is, van itt neked még valami...
Számtalan dolgot tudsz rólam, de ezt talán nem...
Néhány éve megálltam a vonatsíneken, úgy éreztem, könnyebb, ha vége mindennek, nem bírtam a fájdalmat, és a súlyt magamon.
Kimerültem lelkileg. Egy pillanatnyi “jó” döntésnek tűnt ott állni, és megvárni a vonatot. Míg eljutottam odáig nem egy pillanat volt. Rétegként, mint a hagyma kerültek rám.
Sokszor meséltem a mélypontokról az életemben, hiszen ezt sosem akartam szépíteni. Volt amiből nagyon könnyen felálltam. De volt olyan is, hogy napokra padlót fogtam.
Általában az erősre sírás segített, a korábbi tapasztalataim, és a hozzáállásom. Volt, hogy külső segítséget kértem, de olyan is, hogy Sankó, vagy a barátaim mentettek meg a törődésükkel.
De ott a síneken egyedül voltam. Legtöbb esetben nem más segít nekünk, hanem mi magunk, az a bizonyos erő, a LELKIERŐ, ami miatt vettem egy nagy levegőt, és tudatosan legurultam a sínekről még időben.
Mert élni szeretnék. De azt úgy, hogy nem csak túlélem a napokat, és a tompa “szar” ott van velem, tolom magam előtt a fájdalmat… Sokkal inkább úgy, hogy mikor kinyitom a szemem reggel az első gondolatom, hogy:
- Mennyire jó! Megint egy nap, amit ajándékként kaptam az élettől! Amit megtölthetek élettel!
Lefekvésnél pedig a hálás vagyok mondatokba alszom bele, mert annyi szuper dolgot éltem meg a napban.
Nem vagyok tökéletes, nem szeret mindenki. Van, amit már másképp csinálnék, és van hogy úgy tűnik kifogyott a kifogyhatatlan lelkierőm.
Nem tudok világbékét varázsolni, és a tutit sem sok-sok mindenre, de kendőzetlenül, vállalva a “mocskot”, és “szépet” össze tudtam írni az elmúlt 10 évem meghatározó gondolatait, történeteit, amikre magamat is jó emlékeztetnem, újraolvasnom, hogy mielőtt még a lelkierőm kifogyna, gyorsan újratöltsem.
Többek között ezért is írtam meg a Lelkierő az élethez, avagy Padlóról a boldogságig új könyvem, mert ha magamon kívül még bárkinek sikerül enyhíteni a fájdalmát, növelni a lelkierejét, örömét az életben, akkor végképp megérte, hogy nem adtam, és adom fel.
HA TE IS SZERETNÉD ENYHÍTENI A FÁJDALMAD, ÉS NÖVELNI A LELKIERŐD, ÖRÖMÖD AKKOR ENNEK ÖRÜLNI FOGSZ:
MEGJELENÉS után elkapkodták a Lelkierő az élethez új könyvem, de most újra elérhető!
Számodra két AJÁNDÉKKAL küldeném:
58 perces Mosolyka előadás, amiben bőven van lelkierő-növelő!
Mosolyka 365 lelkesítő gondolat, heti exkluzív e-mail sorozat
Előadás értéke: 5.990 Ft
52 részes sorozat értéke: 2.990 Ft
A Lelkierő az élethez önmagában egy értékes könyv lehet számodra, de...
A Lelkierő az élethez önmagában egy értékes könyv lehet számodra, de...
az AJÁNDÉKOKKAL együtt most még inkább!
Feltölt. Kikapcsol. Lendületet ad.
13.970 Ft
13.970 Ft
helyett csak 4.990 Ft
+ szállítási költség
+ szállítási költség
Szeretném még könnyebbé tenni a döntésed! Az előadást, és az exkluziv sorozatot azonnal megkapod, hogy míg megérkezik a könyv is töltődhess.
+ 100% pénzvisszafizetést, és Pont jókor jött garanciát is adok az ajándékok mellé!
Ez most egy egyedi kedvezmény, itt és most! Máshol nem tudod elérni!
Nézz bele az előadásba:
Akik ott voltak, azóta is emlegetik mekkora hatással volt rájuk az előadás
A teljes 58 perces online előadás egy útmutató, a boldogabb élethez:
Kendőzetlenül megmutatja, hogyan lehet a legnehezebbnek tűnő helyzetekből is felállni, és megtalálni a valódi hosszútávú örömteli életet függetlenül a körülményektől.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.